Terveink

Ahogyan már a főoldalunkon is szó volt róla, az 1994-ben kárpótláson visszakapott szőlőművelésével kezdődött a mi szőlőtermesztési múltunk. 2002-ben 6 hektár szőlőt telepítettünk, azóta pedig folyamatosan, évről évre lehetőségeinkhez mérten próbáljuk fejleszteni magunkat és kis családi pincészetünket. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a minőségi bor készítése érdekében. Szőlőültetvényünk 11 hektáron terül el, ahol chardonnay, királyleányka, zöldveltelini, kékfrankos, merlot fürtöket érlelnek a melengető nap sugarai, amelyekből fehér, rozé és vörösborokat készítünk. Illatos, zamatos fehérborainkat reduktív technológia segítségével, vörösborainkat pedig hagyományos módon készítjük. Munkánkat legjobb tudásunk szerint próbáljuk elvégezni.

Pincénkben borainknak legnagyobb százalékát kóracél tartályokban tároljuk. Szeretjük a ropogós, üde és illatos fehérborokat, amelyeket tartályaink segítségével meg is tudjuk őrizni. A vörösboroknak viszont jól áll a fahordó által kapott kellemes íz, úgyhogy terveink között szerepel ez a fajta tárolás-érlelés lehetőségnek a tovább fejlesztése. Másik nagy tervünk volt még a palackozott bor forgalomba hozatala, amelyet saját, helyben történő palackozásra sikerült is megvalósítani. Persze az embernek lehetnek tervei, amelyeket megpróbál megvalósítani, és minden tőle telhetőt megtenni, azonban majd az idő dönti el, hogy a sok munka és a ráfordított idő, pénz megtérül e valaha. Annyi sok szép hely van kis országunkban, annyi szép borvidék, mi bízunk benne, hogy ott leszünk azok között, akikre kíváncsiak az emberek.
Egyszer egy újságcikk úgy kezdődött rólunk: TEVELEN TEVELED!
Mi is ezt szeretnénk! A viszontlátásra!